Szakértő figyelmezteti Simort: a legsikeresebb gazdasági időszakok mind Orbán Viktor kormányzásához köthetők

A szerző az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője

Simor András hosszú cikkben húzta le a keresztvizet a 2010 utáni magyar gazdaságpolitikáról. Szerinte a magyar gazdaság teljesítményét „érdemes … hosszabb távú perspektívában vizsgálni”. És ez a hosszú távú perspektíva azt mondatja vele, hogy a „magyar gazdaság a második Orbán kormány 2010-es megalakulása óta gyengébben teljesít, mint a hasonló sorsú és történelmi hagyományokkal rendelkező, időközben az Európai Unió tagjává vált közép- és kelet-európai országok gazdaságai”.  

Állítása igazolására Simor egy világbanki grafikont használ, ami szerinte szemléletesen megmutatja, hogyan szakadt le hazánk a regionális versenytásaitól. Ahogy írja, „az összehasonlítható árakon számított egy főre jutó magyar GDP 2009 végén a közép- és kelet-európai országok hasonló mutatójának 100 százaléka körül volt … míg 2023 végén 95,7 százalékra süllyedt”.

Ezzel az eszközzel pontosan ezért én nem is fogok élni. Használjuk Simor András mutatóját a magyar gazdaság sikerességének mérésére.  

És használjuk az ő logikáját is. Amit érdekes módon ő pont nem igazán használ. Gondolok itt a hosszú távú elemzésre. Mert Simor ábrája valamilyen rejtélyes okból kifolyólag 2009-ben kezdődik. Ezen választás önmagában is furcsa, mert 2010-ben nyert választásokat a polgári kormány, és Simornak is a 2010 utáni teljesítménnyel van elvileg gondja. Ráadásul a világbank 1990 óta méri a magyar mutató alakulását.  

Ki a hibás Simor szerint?  

Ha valóban hosszú távon nézzük a grafikont, akkor Simor állításai kártyavárként dőlnek össze. A magyar gazdaságnak valóban volt egy kudarcos időszaka, a régió országai tényleg elhúztak hozzánk képest. Ám ez nem az utóbbi években történt, hanem 2007 és 2013 között. 2007-ben az összehasonlítható árakon számított egy főre jutó magyar GDP 107 százaléka volt a közép- és kelet-európai országok hasonló mutatójának, ám 2013-ra ez az érték 97,5 százalékra csökkent.  

Simor mutatójának katasztrofális teljesítményét viszont nehéz lenne egy kormány nyakába varrni, hiszen 2007 és 2013 között három is váltotta egymást Magyarországon: a második Gyurcsány-kormány, a Bajnai-kormány, illetve a második Orbán-kormány. Ezen kormányok ráadásul nagyon eltérő szemlélettel álltak a gazdasághoz. A fiskális politika tehát egészen biztosan nem lehetett a magyar gazdaság brutális lemaradásának oka.  

Akkor mi lehetett? Ha Simor András logikájával a gazdaság irányításában keressük ezen mutató alakulásának a felelősét, akkor nem marad más jelölt, mint a monetáris politika. Ez ráadásul egy kézben is volt ezen időszakban, hiszen 2007 és 2013 között ugyanaz az ember volt a Magyar Nemzeti Bank élén. Őt pedig Simor Andrásnak hívták. És csak hogy senkiben ne maradjanak kérdések, ő nem névrokona az idézett cikk szerzőjének, hanem ugyanaz a személy.  

Melyik kormány volt akkor sikeres?  

Természetesen Simor mutatója arra is alkalmas, hogy kormányzati ciklusokat vessünk össze. De ne tegyük ezt szelektíven. Mivel 1990-től vannak adataink, így minden rendszerváltás utáni kormányt értékelni tudunk.  

Az ezüstérmet a negyedik Orbán kormány érdemelte ki – és ez már eleve erős kérdőjeleket támaszt Simor elemzésének alaptézise tekintetében. Bár 2018 és 2022 között is „lemaradtunk” a régió országaihoz képest, ekkor évente csupán 0,1 százalékpontot vertek ránk.  

A negyedik és ötödik legsikeresebb kormányunk Simor mutatója szerint a „leszakadó” második-, illetve harmadik Orbán kormány volt. Mindkettő alatt évente csupán 0,4 százalékpontot vertek ránk a régiós államok. Negyed annyit, mint Simor András jegybankelnöksége alatt.  

Melyik kormány teljesített valóban gyengén?  

Simor mutatója szerint tehát nem az Orbán-kormányok teljesítettek gyengén. Sőt, a teljes lezárt ciklussal rendelkező négy polgári kabinet mindegyike a legjobb ötben szerepel, és a két legjobb teljesítményt is Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt hozta az ország. Mikor szakadtunk akkor le valójában?  

A második legrosszabb teljesítmény címét a Horn kormány szerezte meg, 1994 és 1998 között évente 1,6 százalékpontot szakadtunk le. A harmadik legkudarcosabb négy évet pedig a 2002 és 2006 közötti Medgyessy és első Gyurcsány kormányok hozták össze, amikor évente 1,2 százalékpontot vertek ránk a régiós államok.  

Összegezve elmondhatjuk: Simor mutatója alapján a legnagyobb leszakadás kivétel nélkül baloldali kormányok alatt történt, míg az előretörés, illetve a relatív pozíció viszonylagos tartása kivétel nélkül Orbán kormányok alatt valósult meg.  

És mi a helyzet, ha nem az Albánokhoz akarunk konvergálni?  

Persz az, hogy már a második legjobb kormány idején is „leszakadtunk”, jól mutatja, hogy talán a mutató értelmezése sem volt teljesen helyes a cikkben. Ráadásul

Ha felfelé tekintünk, és a célunk az Európai Unióhoz történő felzárkózás, akkor a leszakadástani útmutatót az 1990 és 1998 közötti, illetve a 2006 és 2010 közötti évek alapján kellene megírni. Ezen kormányok alatt összesen 12,2 százalékpontot szakadtunk le az EU átlagtól. Ezzel szemben 2010 óta 13,1 százalékpontot vertünk rájuk. Azaz erről az időszakról nem Magyarország, hanem az Európai Unió közgazdászai írhatnának leszakadástani útmutatót.  

De ugyanez a helyzet, ha az itthon sokszor minta országként emlegetett Finnországot nézzük. Leszakadtunk 1990 és 1998, illetve 2006 és 2010 között. Ezen 12 év alatt összesen 8,3 százalékpontot vertek ránk nyelvrokonaink. 2010 után pedig minden egyes kormányzati ciklusban jobb volt a magyar gazdasági teljesítmény, mint a finn. Az adatokkal lefedett 13 év alatt összesen 19,4 százalékponttal volt erősebb a magyar gazdasági dinamika, mint a finn.  

Leszakadástani útmutatót csak tiszta forrásból?  

Kontrasztként érdemes megjegyezni, hogy a cikkben is megemlített Matolcsy György első ciklusa idején (a másodikra még nincsenek meg végig a számok) a magyar gazdaság picivel jobban fejlődött, mint a régiós országok, azaz akkor pont nem történt leszakadás.  

Azt gondolom, hogy Simor András részben nagyon szerencsésen, részben nagyon szerencsétlenül választott kulcsmutatót elemzéséhez. Bár a vásárlóerő-paritáson számított egy főre eső GDP valóban az egyik legjobb mutató egy ország gazdasági teljesítményének a mérésére és elemzésére, a viszonyítási alap már nem volt körültekintően kiválasztott.  

Nem volt körültekintően kiválasztott azért sem, mert pont a szerző jegybankelnökségére vet nagyon rossz fényt – melyet egyébként én személy szerint nem tartok annyira rossznak, mint ahogyan ez Simor András mutatójából és elemzési módszeréből következne.  

Elviccelhetném mindezt azzal, hogy „leszakadástani útmutatót” csak olyantól érdemes olvasni, akinek gyakorlati tapasztalatai vannak arról, hogyan kell egy brutális leszakadást összehozni. Ám én nem mennék el erre. Inkább azt mondom, hogy ne Albániához próbáljuk mérni magunkat, hanem az Európai Unióhoz. Ha ezt tesszük, akkor Simor András jegybankelnöki tevékenysége is jobb fényben fog feltűnni! És reálisabb képet is kapunk a magyar gazdaság teljesítményéről.  

De viszonyítsuk a magyar teljesítményt Albániához vagy Finnországhoz, Simor mutatója ugyanazt a képet adja.

A legnagyobb leszakadások pedig baloldali kormányokhoz. Ez az egy pont az, ami önmagában erősebb, mint Simor András 12+1 pontja. 

Nyitókép: MTI/EBRD/Dermot Doorly